Porosenko: az alkotmánymódosítás nem nyújt különleges státust a kelet-ukrajnai területeknek



Ukrajna alkotmányában nem lesz benne, hogy különleges státust kapnak a kelet-ukrajnai felkelő területek – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a hatalom decentralizációját célzó alkotmánymódosítás tervezetét ismertetve. Az államfő kifejtette, hogy az alkotmány lehetővé teszi ugyanakkor azt, hogy Donyeck és Luganszk megyék egyes közigazgatási, területi egységei különleges önigazgatási jogokat kapjanak, amiről azonban külön törvénynek kell rendelkeznie.

Az elnök ígéretet tett arra, hogy az alkotmányozó bizottság által elkészített tervezetet “a nap végéig változtatás nélkül” benyújtja a parlamentnek.

alkotmany

Porosenko kiemelte, hogy a tervezet szerint az alkotmány lehetőséget fog biztosítani a mindenkori államfő számára, hogy haladéktalanul feloszlassa a helyi önkormányzatot, illetve leváltsa a helyi tisztségviselőt, ha az “a szeparatizmus bűnébe esne”, azaz tevékenységével veszélyeztetné az ország területi egységét, szuverenitását és biztonságát. Jogi értékelést az alkotmánybíróságnak kell adnia az ügyről, míg a parlament joga kiírni az előre hozott választásokat – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság ajánlásában az ilyen esetekben teljesen megalapozottnak találta és támogatta a gyors és hatékony beavatkozást.

Rámutatott arra, hogy számos európai országban van joga a központi vezetésnek feloszlatnia a helyi önkormányzatot, noha ritkán élnek ezzel a joggal. Reményét fejezte ki, hogy Ukrajnában sem válik ez elterjedt gyakorlattá.

Az államfő leszögezte, hogy Ukrajna szuverén állam, senkinek sem engedi meg, hogy kívülről nyomást gyakoroljon, és beavatkozzon alkotmányozásának folyamatába. “A hatalom egyetlen forrása Ukrajnában a nép, és csak az általa megválasztott államfő és parlament változtathatja meg az alkotmányt” – hangoztatta.

Porosenko meggyőződésének adott hangot, hogy az alkotmánymódosítás egyesíti az államot. Kijelentette, hogy tudomása szerint senki sem ellenzi a decentralizációt Ukrajnában.


[poll id=”13″]