Tűzszünetet hirdettek a felkelők



A Donyeck megyei felkelők bejelentették szerdán, hogy egyoldalúan tűzszünetet hirdetnek ki és demilitarizált övezetté nyilvánítják az Azovi-tenger partján, a stratégiai jelentőségű Mariupol kikötővárostól húsz kilométerre keletre, közvetlenül a frontvonalnál fekvő, rommá lőtt és mostanra teljesen elnéptelenedett Sirokine falut. A kijevi katonai források ugyanakkor arról számoltak be, hogy a települést éjjel többször is lőtték őket.

A jó szándék és a békeakarat jeléül a Donyecki Népköztársaság vezetése úgy határozott, hogy egyoldalúan demilitarizált övezetnek tekinti Sirokine települést” – jelentette be Denisz Pusilin, a felkelők egyik vezetője, aki a válság rendezését célzó minszki tárgyalásokon szokta képviselni a donyecki felkelőket.

deniszpuslin

Az EBESZ ukrajnai megfigyelői missziója kedden megerősítette, hogy a tavasz óta heves harcok sújtotta faluból minden lakó elmenekült, a lakóházak 80 százaléka romba dőlt.

A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleményében ugyanakkor arról adott hírt, hogy az éjjel intenzív tüzérségi támadásokat hajtottak végre Mariupol térségében. A közlemény szerint a “Kreml zsoldosai” több ízben, többféle fegyverrel lőtték Sirokine települést, éjfél tájban pedig a minszki egyezményben tiltott 122 milliméter kaliberű tarackágyúkkal és Grad-P (Partizan) típusú hordozható rakétavetőkkel nyitottak tüzet a frontvonaltól távolabb eső, Mariupoltól nyugatra fekvő Bergyanszke településre.

A Sirokine elleni tüzérségi támadásról beszámolt az éjjel Facebook-oldalán a településen szolgálatot teljesítő Azov ukrán alakulat is. Közlésük szerint a Mariupol környéki szektor parancsnoksága háromszor is azt a parancsot adta nekik, hogy ne viszonozzák a tüzet.

Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője szokásos kijevi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy egy katona életét vesztette, tíz pedig megsebesült a harcok övezetében az elmúlt 24 órában.


[poll id=”13″]