Korrupció gyanúja miatt menesztették Ukrajnában a minisztert



Korrupció gyanúja és a kormányzati tisztségviselőtől elvárt viselkedési követelmények megsértése miatt menesztette posztjáról szerdán az ukrán palament Ihor Sevcsenko környezetvédelmi minisztert.

A kormány előterjesztését a tárca vezetőjének leváltásáról a 450 fős parlament 235 tagja támogatta a szavazáskor jelen lévő 380 képviselőből. Több honatya nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy vita nélkül bocsátották szavazásra a miniszter menesztéséről szóló határozatot. A kormány június 24-én hozott döntést Sevcsenko leváltásáról. A miniszter – a határozati javaslatban foglaltak szerint – idén januárban munkaidejében, engedély nélkül magáncéllal az Egyesült Arab Emírségekbe utazott. Május 5-én igazolatlanul távol maradt a kormány üléséről, és aznap a munkahelyére sem ment be.

Június 6-án magán charter géppel Drezdába repült és június 8-án tért vissza Ukrajnába Nizzából szintén egy charter járattal. Miközben Nizzában “pihent”, kigyulladt Kijev mellett egy olajraktár, amely évtizedek óta a legnagyobb tűzvészt okozta Ukrajnában. A katasztrófának öt halálos áldozata és 15 sérültje lett.

A miniszter magánútjaival belpolitikai vihart kavart Ukrajnában. Sevcsenkót, akit a köznyelv már “charter miniszterként” emlegetett, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök szó szerint kirúgta a június 24-i kormányülésről. Miután a kormányfő távozásra szólította fel, a miniszter összeszedte holmiját, és szó nélkül kiment az ülésről – mesélte el a Facebookon az esetet Anton Herascsenko, Arszen Avakov belügyminiszter tanácsadója. Sevcsenkó azonban megígérte, hogy ha menesztik érdekes dolgokról fog majd beszámolni… erről itt olvashat!

mti

[poll id=”13″]