PR-fogásnak nevezte kirúgását Bohdan Dackó



Bohdan Dacko beruházásokért felelős hivatal nyugat-ukrajnai régiós kirendeltségének vezetője nem hagyta szó nélkül elbocsátását. Ahogy arról korábban beszámoltunk hivatalos kárpátaljai munkalátogatása során Sztepan Poltorak védelmi miniszter, óriási felhajtás mellett kirúgta a hivatalnokot. Dackónak azért kell mennie, mert nem tudta megmondani, hány elhunyt katona hozzátartozói várnak lakásra.

A hivatalnok azt állítja, nem tudott róla, hogy a miniszterrel fog találkozni és a munkamegbeszélésről sem tájékoztatták előre:
Először is engem nem figyelmeztettek arról, hogy ott lesz a védelmi miniszter. Másodsorban vasárnap az éjszaka közepén hívtak fel azzal, hogy azonnal üljek vonatra és utazzak Ungvárra. Nem tudtam, hogy egy munkamegbeszélésre kell ideutaznom, a terembe lépve nem voltam felkészülve semmilyen találkozóra” – idézte a goloskarpat.info Bohdan Dackót.

Dacko úgy véli válaszolt a hadügyminiszter által feltett kérdésekre, legalább is azokra, ami a kompetenciájához tartoznak.
Úgy vélem kielégítő választ adtam arra a kérdésére, hogy pontosan hányan várakoznak lakásra. Mondtam, hogy folynak az építkezések, de ezek az ingatlanok a helyőrségek nem pedig a kedvezményezett kategóriák számára épülnek. Én arról nem tudok ki milyen jogcímen jogosult az ingatlanra, hogy a listán szereplő: hadirokkant, afgán veterán, többgyermekes szülő, harci cselekmények résztvevője. Az én listám szerint Ungváron 109-en vannak a várólistán. Ezt el is mondtam, ám a miniszter már ezt megelőzően is valamiért utazott rám. Az nem tudom hogy miért. Úgy vélem az egész előre el volt tervezve, egy PR-fogás volt” – fogalmazott a hivatalnok.

A hivatal vezetője a minisztert kemény kritikával illette:
A nyugat-ukrajnai kirendeltség idén egyetlen kopijkát sem kapott a védelmi minisztériumtól. Államilag dotált hivatal vagyunk, így a dolgozóink már fél éve nem kaptak fizetés. Az összeomlás szélén állunk. A tárcavezető tudva ezt teljesen másról beszél. Az ő javaslata volt, hogy ne építsünk, hanem vásároljunk lakásokat, mégis hűje kérdéseket tesz fel nekem” – fakadt ki Bohdan Dacko.
Nem mellékesen a hivatalnok továbbra is ellátja feladatait, várja a menesztéséről szóló parancsot.


[poll id=”13″]