Szlovák iszlamista harcosok is vannak



Legalább 10 szlovákiai katonája is volt az Iszlám Államnak, és mintegy 100 szlovák állampolgár harcol Kelet-Ukrajnában, áll a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tavalyi évre vonatkozó jelentésében, amelyet pénteken tárgyalt a parlament. Az Új Szó cikkét idézzük.

A parlamenti ülés zárt volt, a titkosszolgálat ugyan a honlapján nyilvánosságra hozta a jelentés lerövidített változatát, de az semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. Néhány érdekesebb részletet a teljes jelentést meghallgató képviselők árultak el. Anton Martvoň smeres képviselő szerint az SIS név szerint ismeri az Iszlám Állam oldalán harcoló szlovákiai állampolgárokat. „A harcosok száma tíz alatt volt, de napjainkban már szinte nulla, mivel meghaltak“ – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martvoň.

iszlamallam

Jóval többen harcolnak Ukrajnában, a számukat Martvoň szerint az SIS százra becsüli. „Az Ukrajnában harcolók pontos számát nehéz meghatározni. Érvényes azonban, hogy aki idegen hadseregben szolgál, bűncselekményt követ el“ – jelentette ki a smeres képviselő.

Az SIS szerint veszélyt jelentenek Szlovákiára nézve azok a harcosok, akik az iszlamisták oldalán harcoltak, de már visszatértek Ausztriába. „Ausztriába több mint 100 volt iszlamista térhetett vissza, akik – mivel a határok nyitottak – Szlovákia számára is veszélyt jelentenek“ – idézte a jelentést Martvoň. Szerinte azonban ezekről az emberekről is tudomása van az SIS-nek. Bugár Béla szerint a titkosszolgálatoknak ellenőrizniük kellene azokat a visszatérőket is, akik az ukrajnai harcokban vettek részt.

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint az SIS jelentésében nem volt szó a szlovákiai magyar kisebbségről.

A nyilvános szöveg szerint a szlovák jobboldali szélsőségesek száma az előző évhez képest nem emelkedett, baloldali szélsőséges akciók pedig szinte nem is voltak. A beszámoló alapján a titkosszolgálat figyelte az offshore cégeket is, az ellenzéki politikusok szerint így legalább a kormányfőnek – aki megkapja a szolgálat jelentéseit – pontos információkkal kellett rendelkeznie a közelmúlt korrupciós botrányainak hátteréről.

Az SIS a megszerzett információkat megosztotta a bűnüldöző szervekkel is, mondta Ján Valko SIS igazgató szavaira hivatkozva Martvoň. A jelentés szerint a titkosszolgálat információi elsősorban a nagy állami építkezési megrendelésekre, az állami és az uniós támogatásokra vonatkoztak.


[poll id=”13″]