Gyerekekkel végeztetett ki 25 férfit az Iszlám Állam



Gyerekek végezték ki az Aszad-rezsim 25 katonáját az Iszlám Állam nevében a szíriai Palmüra egy ókori amfiteátrumában a terrorszervezet egy új videójának tanúsága szerint. Az világörökségi helyszínen több száz néző lehetett szemtanúja a kivégzésnek.

Az Iszlám Állam legújabb sokkoló videójának első részében a Tadmur környéki harcok és az Aszad-rezsim fogolykínzásai láthatóak, mintegy megindokolva azt, ami következik. A helyszín, Palmüra romvárosának amfiteátruma már több alkalommal szerepelt az IS propaganda anyagaiban, rendszeresen tartanak itt kivégzéseket.

iszlamallam

A videó második részében az látható, ahogy az Iszlám Állam lobogója elé felsorakoztatják és letérdepeltetik a katonafoglyokat, majd bevonul egy csapat egyenruhás gyerek, akik alig tűnnek idősebbnek 14 évesnél.

A gyerekkatonák a foglyok mögé állnak, majd egy parancsnok jeladására fejbe lövik a térdelőket. A kivégzést több száz ember, köztük gyerek nézte végig. A kivégzés képsorait a videóban többször is megismétlik, majd újból tadmuri robbantások és fogolykínzások képei következnek.

Az Iszlám Állam az 50 ezres lakosú Tadmurt május 21-én foglalta el. A város, mely az Aszad-rezsim stratégiailag fontos helyszíne volt, Palmüra mellett fekszik. Tadmurtban több mint negyven éve tartott fent börtönt a szíriai kormány, a 2011-es véres felkelés után a letartóztatott tüntetők közül több száz embert szállítottak ide és kínoztak halálra. A börtön az Iszlám Állam felrobbantotta


[poll id=”15″]