A kárpátaljaiaknak oszt kenyeret a Magyar Református Szeretetszolgálat



Naponta több száz kilogramm friss kenyeret oszt szét a Magyar Református Szeretetszolgálat a Beregszászon és környékén élő szegények között a diaszpóra magyarságának adományaiból – közölte a szeretetszolgálat egyháztáji programvezetője az M1 kedd reggeli műsorában.

mrsz

Kocsis Attila elmondta: nemrég felhívással fordultak a diaszpórában élő magyar közösségekhez, kérve, hogy támogassák az 1 euró 1 kenyér elnevezésű kárpátaljai segélyezési programjukat. Már csaknem tízezer euró gyűlt így össze, ami lehetővé teszi, hogy ne csak egy egyszeri akció, hanem hosszú távú program épüljön az adományokra – tette hozzá.

Megjegyezte: gesztus értékű, hogy az egyik legnehezebb gazdasági helyzetben lévő magyar közösség, az argentínai hozta el az első adományt.

Tájékoztatása szerint a program keretében naponta több száz kilogramm friss kenyeret osztanak szét a városi mélyszegénységben élők, idősek, katonacsaládok között Beregszászon és annak tágabb környékén. A kenyeret az egyház saját pékségében sütik, azt az önkormányzatok és református lelkészek közreműködésével osztják ki.

Nem csak magyarok részesülnek az adományból: az éhség, a szegénység nem válogat, az nem nemzeti kérdés – fogalmazott Kocsis Attila.

MTI

[poll id=”15″]