Jacenyuk Washington utasításait követné?



Az interneten kering egy levél, ami arról árulkodik, hogy Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök az Egyesült Államok egyik befolyásos politikusával egyeztet kormányának összetételét illetően.

Az egyik Belgiumban bejegyzett nem kormányzati csoport, a Modern Ukrajna Európai Központja, a Facebook-on tette közé azt az irományt, amit elviekben az Illinois állambeli Richard Durbin demokrata párti szenátor fogalmazott meg az ukrán kormány vezetőjének címezve. Ebben kifejti véleményét a kijevi kabinet néhány tagjáról. Konkrétan Arszen Avakovot és Volodimir Demcsisint említi. A szövegből arra lehet következtetni, hogy a közeljövőben a belügyminiszter és az energetikai miniszternek is mennie kell majd posztjáról, írja a Korrespondent.

Ugyanakkor a június 25-i keltezésű levél sürgeti, hogy a jelenlegi agrárminiszter, Olekszij Pavlenko és az Energiatom vezérigazgatója, Jurij Nedaskovszkij maradjanak a helyükön.

Richard Durbin a Demokrata Párt szenátusi alelnöke. Nagy támogatója annak, hogy Ukrajna amerikai segítséggel fejlessze haditechnikáját. Május végén Kijevben járt, ahol személyes tárgyalásokat folytatott Petro Porosenko elnökkel is.


[poll id=”15″]