Jánosiban épül a hulladék-feldolgozó



Makkosjánosiban gőzerővel folyik az új szemétfeldolgozó építése, tudható meg a megyei közigazgatási hivatal sajtóközleményéből. A beruházás menetéről, annak részleteiről a helyszínen tájékozódott Vaszil Hubal kormányzó.

A Beregszász melletti településen hosszas huzavona után végül tavaly júliusban indult útjára a projekt, ami jelentős részt nemzetközi támogatásból valósul meg. Tavaly aztán jó ukrán szokás szerint gond adódott a finanszírozás ukrajnai részével, ezért sokáig állt a kivitelezés, s csak ősszel indulhatott tovább.

Az elképzelések szerint évi 30 ezer tonna hulladék feldolgozására lesz képes az üzem. A Beregszászi járásban 70 hulladékgyűjtő telepről szállítják majd oda a szemetet, aminek a 80 százalékát szeretnék ott újrahasznosítani, a maradékot pedig egy speciális szeméttemetőbe helyezik. Annak a helyén biogázt is akarnak később kitermelni, amiből a falu elektromos kapacitását fedeznék.
A projekt kivitelezője a Bereg Vertikál Kft. A cég tulajdonosa, Mikola Jakimec azt is hangsúlyozta, hogy a szemétfeldolgozó gyár beindulása új munkahelyeket teremt a térségben, s nyilván biztos adóbevételt jelent a településnek, a járásnak.

A helyszínen tájékozódó Vaszil Hubal kormányzó arra helyezte a hangsúlyt, hogy a Jánosiban épülő üzem is bizonyítja, nem kell félni a hasonló feldolgozóktól, mert azok európai színvonalat és környezetvédelmi biztonságot jelentenek. Szavai szerint csak így számolható fel, hogy útjaink mentén, az erdőkben és folyópartokon mindenütt a szemét borítson be mindent, s ijessze el a turistákat.

Hasonló üzemekre lenne szükség az Ungvári, a Nagyszőlősi és a Huszti járásban is, mondotta. Az AVE hulladékgazdálkodási vállalat hajlandó is lenne komoly tőkét áldozni rá, ám a helyiek elutasítják az ilyen típusú beruházásokat. Ezért is örülne a kormányzó, ha mihamarabb működne Makkosjánosiban az üzem, mert így mások is látnák, az egyáltalán nem veszélyes a környezetre. Legutóbb a huszti járási Száldoboson (Szteblivka) élők utasították el, hogy falujukban hulladék-feldolgozó létesüljön.

szemet2


[poll id=”15″]