A mozgósítást is az önkéntesek nyakába varrnák



Igor Guszejev, a Munkácsi Egyesített Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője reagált az önkéntesek tiltakozására, írja a goloskarpat.info hírportálon.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk a parancsnok rendeletben szólította fel az önkénteseket és a társadalmi aktivistákat, hogy segítsék a mozgósítás alól kibújt hadkötelesek felkutatását. Ezt nem hagyták szó nélkül a volontőrök, Roszan Turovci kommentálva a „parancsot” elmondta: „Így is nagy teher nyomja a vállunkat. Egyenruhákkal, hőkamerákkal látjuk el katonáinkat, még a gépjárművek szervizelését is mi végezzük. Az önkéntesek eddig többet tettek a hadseregért, mint a Védelmi Minisztérium. A személyi állományért felelős magas rangú tisztek kiemelt fizetéseket kapnak, hogy teljesítsék a kitűzött keretszámokat, viszont most már ezt is az önkéntesekkel végeztetnék!” – fogalmazott a volontőr.

Igor Guszejev erre reagálva azt mondta, ők nem köteleznek senkit, csupán segítséget kértek.
„Nem látok ebben semmi lázítót. Ha valaki ebben akar, nekünk segítséget nyújtani mi nem mondunk nemet. Emberhiánnyal küszködünk, nem tudjuk teljesíteni a velünk szemben támasztott elvárásokat” – idézi a goloskarpat.info a Munkácsi Egyesített Hadkiegészítő Parancsnokság vezetőjét.
Az összeállítás kitér arra is, hogy a régióban az előirányzottakhoz képest – a jelenlegi hatodik hullámban 150 személyt kell mozgósítani a városban és a járásban – eddig csak a 10 százalékot sikerült teljesíteniük. Három és fél ezer hadköteles férfi próbál kibújni a behívás alól.

A városiak állítása szerint, azért bújnak ki annyian a mozgósítás alól, mert az állam által korábban a demobilizált (leszerelt) katonáknak és családjaiknak beígért szociális juttatások, a lakáshoz és földhöz jutás akadozik. Alacsony a katonák fizetése, nem kapják meg az ígért prémiumokat. Ezért a katonai szervek abban bíznak, hogy az önkéntesek közbenjárásával javul majd a helyzet, ugyanakkor a volontőrök ezt a terhet már nem akarják a nyakukba venni.


[poll id=”15″]