Brenzovics László nem híve a közös listának



Az egyik ukrán nyelvű portál híre alapján már megírtuk, hogy a két itteni magyar szervezet vezetőivel egyeztetett az Ungvárra látogató Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.

Azóta viszont új részletek is kiderültek az egyeztetésről, amire az ungvári magyar főkonzulátuson került sor. Úgy tudjuk, az államtitkár határozottan támogatta azt az elképzelést, miszerint a KMKSZ-nek és az UMDSZ-nek össze kell fognia az október 25-én esedékes önkormányzati választások előtt. Brenzovics László, a KMKSZ vezetője bár nem zárkózott el a gondolattól, de azt azért mindenki értésére adta, túlságosan nagy összeborulásra ne számítson senki. Egy állítólagos közvélemény-kutatásra hivatkozva azzal érvelt, hogy egy KMKSZ–UMDSZ-es közös lista többeket elriasztana, mintsem vonzana. Ezért szerinte másmilyen kooperációban kell gondolkodni. Eleve, ameddig nem születik meg az új helyhatósági választási törvény, nem is látja értelmét az ilyen eszmecseréknek, mondta el.

brenzovicsLaci

Zubánics László viszont másként látja a helyzetet, véleménye szerint a megyei tanácsi és a megyei jogú városok képviselőtestületeibe delegáló választásokon egyszerűen megkerülhetetlen lesz a közös indulás. Az UMDSZ elnöke üdvözölte, hogy ebben látszólag a magyar nemzetpolitikai irányítás is partner most, s szorgalmazta, hogy a folyamatba kapcsolódjanak be a kárpátaljai magyar történelmi egyházak is.

A felek azzal álltak fel a tárgyalóasztaltól, hogy amennyiben a parlament dönt az új választási jogszabályról, haladéktalanul visszatérnek a témához. Elképzelhető, hogy erre már napokon belül sor kerül, mert a Legfelsőbb Tanács a jövő héten nyári szabadságra vonul, s addig elviekben el kellene fogadni az új törvényt.


[poll id=”15″]