Nem kerül nemzetközi bíróság elé a lelőtt maláj gép ügye



Oroszország elutasította azt a határozattervezetet, amelyet Malajzia terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Ebben külön nemzetközi büntetőbíróság megalakítását kérték a Malaysia Airlines légitársaság utasszállító gépe tavalyi ukrajnai katasztrófájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.

Malajzia a BT nem állandó tagja, a határozattervezetet Ausztráliával, Hollandiával, Belgiummal és Ukrajnával közösen terjesztette elő – számolt be a CBC News. A dokumentum a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető veszélynek minősíti a légi katasztrófát, a bíróság létrehozása pedig a felelősség független és pártatlan megállapításának hatékony garanciája lenne.

ENSZ

Oroszország azonban vétójoggal rendelkezik a BT-ben, és ellenzi a különbíróság létrehozását. „Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy ez egy nagyszabású, politikai showkísérlet, amely csupán megnehezítené a felelősök megtalálását” – írta a határozattervezetről kiadott közleményében Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet.

Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes még kedden közölte, hogy Moszkva elvi okokból nem ért egyet egy ilyen bíróság létrejöttével.

Egyrészt még nem zárult le a vizsgálat, másrészt pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen törvényszék létrehozása nagyon munkaigényes és hosszadalmas feladat, a kezdeményezés pedig „politikailag logikátlan és felesleges” – tette hozzá.

mti


[poll id=”15″]