Börtönviseltektől hemzseg a Jobb Szektor



Igen elítélően nyilatkozott a Jobb Szektorról Hennagyij Moszkal. A vidék új kormányzója szerint a szervezet tele van többszörösen börtönviselt egyénekkel. Sőt, olyat is mondott, hogy elődje, Vaszil Hubal dollár ezrekkel vásárolta meg a jobb szektorosokat.

Moszkal beiktatása után nem sokkal azt nyilatkozta, hogy akik katonai öltözékben, terepszínű ruhákban, fegyverrel járnak-kelnek a megyében, azokat besorozzák és máris viszik a kelet-ukrajnai frontra, mert ott van rájuk szükség, nem pedig a békés Kárpátalján. Megnyilatkozásával egyértelműen a Jobb Szektor tagjait vette célba. Pár nappal később emlékeztették a szavaira, mire ő elmondta, hogy beszélt a hadkiegészítő parancsnokával, aki elmondta neki, hogy azért nem tudják besorozni a Jobb Szektor itteni aktivistáit, mert valamennyien már 3-4 alkalommal ültek a börtönben, s az ilyeneket nem vihetik katonának sem…

moszkal1

Moszkal állítólag arról is említést tett, hogy tudomása szerint Vaszil Hubal korábbi megyevezető időszakosan tízezer dollárokat adott a szélsőséges képződmény tagjainak, hogy azok maradjanak csendben, s ne balhézzanak, magyarán így vásárolta meg őket. Az új kormányzó hangsúlyozta, őt nem érdeklik semmiféle jobb meg balszektorosok, kivétel nélkül mindenkivel rendet fog tenni!


[poll id=”17″]