Hoverla: Pontszerzés az Európa Liga-döntős ellen



Bravúrosnak mondható döntetlent játszott a Hoverla az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi nyitókörében. Az ungvári klub az Európa Liga-döntős Dnyiprót fogadta hazai pályán. A gólnélküli első félidő után mieink szereztek vezetést, de a vendégek egyenlíteni tudtak, így 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Nem túl nagy tempóban, ám egyértelmű hazai dominanciával kezdődött a mérkőzés. A hazaiak összeállítása: Rugyko – Luhtanov, Jagodinskis, Ljulka (Rjasko 78. p), Curikov, – Csumak, Hlobasz, Szavcsenko, Gemega (Polehenyko 81. p), – Hoblenko, Hudobjak. Ezzel szemben a kreativitás hiánya, valamint a fásultság jellemezte a vendégek játékát. Az első játékrészben nem igazán alakult ki komoly gólhelyzet, így 0–0-ás állással mentek szünetre a csapatok.

A fordulást követően a játék képe nem nagyon változott az első félidőben látottakhoz képest. Az 57. percben egy remek összjátékot követően megérdemelten jutott vezetéshez a hazai csapat (1–0). Gemega gólja után a vendégek is kezdték jobban aktivizálni magukat, amelynek a mérkőzés 79. percében meg is lett az eredménye. Egy jobb oldali beadást követően Roiman Bezus bólintott a kapuba (1–1). A maradék időben már nem esett több gól, így az ungvári pontszerzése mindenképp bravúrosnak mondható.

A következő fordulóban ismét hazai pályán szereppel a Hoverla, július 25-én szombaton a Vorszkla Poltavát fogadja az ungvári klub.

A nyitóforduló eredményei: Zaporizzsja–Zorja Luhanszk 0–6, Metaliszt–Kárpáti 2–0, Olimpik Doneck–Csornomorec 2–2, Poltava–Voliny Luck 1–1, Sahtar–Olekszandrija 2–0, Hoverla–Dnyipro 1–1, Sztal Dnyeprodzerzsinszk–Dinamo Kijev 1–2.


[poll id=”17″]