Az IÁ betiltotta az internetezést a “kalifátus fővárosában”



Az Iszlám Állam (IÁ) – leszámítva az internetkávézókat – egész Rakkában betiltotta a világháló használatát – közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet. A dzsihadista csoport szíriai fővárosának számító Rakkában terjesztett felhívás szerint az IÁ mindenkit arra kér, szüntesse meg otthonában az internetes kapcsolatot. A dokumentum szerint a lakosságnak vasárnaptól számítva négy napja van arra, hogy igazodjon az új szabályokhoz.

Ez az intézkedés újabb kísérlet az IÁ részéről annak elhallgattatására, ami az észak-szíriai Rakkában történik – vélekedett az OSDH. A londoni székhelyű szervezet közlése szerint a dzsihadisták jelenleg az internetkávézókat járják azok után kutatva, akik információkat szivárogtatnak ki a városban uralkodó helyzetről, valamint az IÁ igyekszik elvágni a kapcsolatot a külföldi harcosok és családtagjaik között is. Utóbbi törekvés mögött a terrorszervezet azon félelme áll, hogy a mellé szegődött külföldiek esetlegesen haza akarnak majd térni – vélekedett az OSDH.

iszlamallamvezeto

Az Iszlám Állam Szíria északi és nyugati részén, valamint a szomszédos Irakban is hatalmas kiterjedésű területeket vont ellenőrzése alá, ám az utóbbi hónapokban több vereséget is elszenvedett.

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia hétfőn bejelentette, hogy majdnem teljesen ellenőrzése alá vonta az ország északkeleti részén fekvő el-Haszake városát. A milícia a Bassár el-Aszadhoz hű erők rovására terjesztette ki fennhatóságát a település felett, amelyen a múlt hónapig a szíriai kormányerők és a kurdok közösen osztoztak.Haszakénak a kormányerők által ellenőrzött része ellen nemrég az Iszlám Állam is támadást indított. Az állami televízió hétfőn ugyanakkor azt közölte, hogy a hadsereg Haszakéban sikeresen bekerítette az IÁ támadóit, és sokukkal végzett.

MTI


[poll id=”17″]