Jaros azt ígéri, a Jobb Szektor nem gyújtja fel a parlamentet



A Jobb Szektor aktivistái nem gyújtják fel a parlamentet, nem fogják megtámadni az állami intézményeket, nem akarják tovább destabilizálni az országban kialakult helyzetet. Ellenben egy sor népszavazást készülnek kezdeményezni. Mindezekről Dmitro Jaros, a félkatonai szervezet elnöke beszélt a Kijevben ma megtartott kongresszusuk után.

Jaros azt mondta, nem rohanják meg a parlamentet, a kormány épületét és a többi állami hivatalt, mint attól sokan tartanak. Éspedig azért nem, mert ezzel csak a Kreml kezére játszanának, amit nem szeretnének. A hatalommal szembeni harcukat jogi keretek között akarják megvívni – jelentette ki. Ennek érdekében több népszavazási kezdeményezést indítanak el. Referendumon akarják feloszlatni a parlamentet, lemondatni a kormányt és az államfőt. Ugyancsak a lakosságra bíznák annak eldöntését, hogy legalizálhatóak-e az olyan önkéntes fegyveres egységek, mint ők maguk is. Ezzel szeretnék elkerülni azt, hogy a Jobb Szektort betagolják a hadsereg kötelékébe.
A kongresszusokon azt is megfogalmazták, hogy Kijevnek fel kell mondania a minszki egyezményt, s Oroszországot hivatalosan is ellenségnek titulálni, a terrorellenes hadművelet (ATO) pedig megnevezésében is háborúvá változtatni.

A legérdekesebb viszont az, hogy Jaros bejelentette, a Jobb Szektor nem indul az őszi helyhatósági választásokon. Ennek nagyon egyszerű az oka. Azon várhatóan nagyon leszerepelnének, s akkor nehezebb lenne vagdalkozniuk, fenyegetőzniük, mert világosan kiderülne a támogatottságuk szintje, ezt pedig nem véletlenül nem szeretnék…

Jaros említést tett a munkácsi eseményekről is, szerinte a Jobb Szektor tagjai csupán „elkerülhetetlen önvédelmet” tanúsítottak ott.
A Kijevben véget ért kongresszus után a delegáltak is csatlakoztak a Majdanon zajló népgyűléshez. Dmitro Jaros a tervek szerint ott is beszédet mond.

A KárpátHír nyomon követi a Majdanon történő eseményeket, amennyiben váratlan, rendkívüli történések adódnak, azokról azonnal beszámolunk.


[poll id=”17″]