Hiánypótló támogatást jelentett be a magyar kormány



Több ezer, határon túli magyar volt hadiözvegyet és hadiárvát érinthet az a juttatás, amelyről a közelmúltban a magyar Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás rendelkezik – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken – írja  a Krónika.ro.

Az államtitkár kiemelte: a juttatást a határon túliak a fővárosi kormányhivataltól igényelhetik; ha magyarországi lakóhelylyel nem rendelkeznek, a hadigondozás iránti kérelmét az érintett lakóhelye szerinti államban működő, e feladatra kijelölt magyar diplomáciai és konzuli képviseleten is benyújthatják, amelyet a képviselet továbbít. A kérelembe bele kell írni a családtag nevét, elesése, eltűnése, hadifogságban történő elhalálozása idejét, helyét, utolsó ismert lakóhelyét. A jogosultságot okiratokkal vagy tanúkkal lehet igazolni. Az igénylésekkel már a nyár folyamán felkereshetők lesznek a kormányhivatalok. Az iratokat a kormányhivatalok megvizsgálják, és döntenek a jogosultságról.

A juttatást a nyugdíjjal együtt folyósítják majd, annak összege az öregségi nyugdíj minimális összegének 30 százaléka, jelenleg 8850 forint. A törvénymódosítás hatálya azokra is vonatkozik, akik a világháborút lezáró békeszerződés miatt elveszítették magyar állampolgárságukat – jelezte. Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy a törvénymódosítással Magyarország 70 éves adósságát rendezi. Rétvári Bence kiemelte: ez az első olyan törvény, amely a határon túli területeken élő, de egykor a magyar királyi honvédségben harcoló katonák leszármazottaira, rokonaira is vonatkozik. Ezáltal Kárpát-medencei térben gondolkodik, és nemcsak az országhatárokon belül.


[poll id=”18″]