Aggályos a jövőbeni ukrajnai választások tisztasága



A jövőbeni ukrajnai választások tisztaságával kapcsolatban aggályainak adott hangot a július 26-i csernyihivi időközi választáson tapasztalt visszásságok nyomán a Freedom House nemzetközi demokráciafigyelő szervezet.

A washingtoni székhelyű civil szervezet közleménye szerint a 300 ezer lakosú észak-ukrajnai városban zajlott kampányt és választást szavazatvásárlási és megfélemlítési kísérletek, fenyegetések és “álújságírói beavatkozások” jellemezték. A Globalpost hírportál értesülései szerint a legesélyesebb indulók különböző ukrán oligarchák emberei voltak, akik mindent bevetettek a győzelemért. Az egyik jelölt például hamis információkat tartalmazó szórólapokat osztogatott, amelyek szerint fő riválisa kiesett a versenyből. Egy másik induló élelmiszerrel és ajándékokkal próbálta lekenyerezni a szegény és idős szavazókat.
A részvételi arány ennek ellenére meglehetősen alacsony volt, a megjelentek közül ráadásul sokan érvénytelenül voksoltak és obszcén üzeneteket írtak a szavazólapokra.

“A csernyihivi parlamenti választás előtt és közben történt súlyos visszaélések azt jelzik, hogy az urambátyám-kapitalizmus és a korrupt politikusok, amelyek 2014-ben népfelkelést robbantottak ki, továbbra is jelen vannak Ukrajnában” – írta Mark P. Lagon, a Freedom House igazgatója a szervezet hétfői közleményében.

Mivel fontos helyhatósági választások várhatók októberben, a szervezet a “szabálytalanságokkal szembeni agresszív fellépésre ösztönzi az ukrán hatóságokat, hogy megelőzzék a Csernyihivben történtek megismétlődését”.
A Freedom House legfrissebb jelentésében a “részben szabad” országok közé sorolta Ukrajnát, az ukrán sajtószabadság állapotát pedig szintén “részben szabadnak” minősítette.


[poll id=”18″]