Szigorítások a SIM-kártyák regisztrálásánál



A hírközlési és informatikai szektor állami szabályozását végző nemzeti bizottság keddi ülésén úgy határozott, hogy támogatja azt a határozattervezetet, mely az előfizetők SIM-kártyáinak kötelező azonosítását és nyilvántartását irányozza elő – jelentette a Kárpátalja hetilap.

„Támogattuk a Derzsszpeczvjazok (Különleges Hírközlési és Információvédelmi Állami Szolgálat – UNIAN) által kidolgozott dokumentumot” – közölte Lihovszka. Szavai szerint a bizottság határozata lehetővé teszi a mobiltelefonos csalások számának visszaszorítását, hozzájárul a mobiltelefon-előfizetők pontos azonosításához.
„Rég szó van már arról, hogy be kell vezetni az előfizetők nyilvántartását… Az a helyzet, hogy a telefonszámnak kapcsolódnia kell egy személyhez, hiszen jelenleg a (telekommunikációs – UNIAN) piacunknak egyaránt részét képezik a mobiltelefonos összeköttetéssel és a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdések. Ebben a helyzetben a nyilvántartás hiánya nagyszámú csaláshoz vezet” – jelezte a sajtótitkár.
Az UNIAN emlékeztet, a kormány idén áprilisban bízta meg a Különleges Hírközlési és Információvédelmi Állami Szolgálatot a határozattervezet kidolgozásával, mely kötelezővé tenné az előfizetők azonosíthatóságát, s az előfizető és a szolgáltató közötti szerződéshez kötné a SIM-kártyához kapcsolódó szolgáltatásokat.

A szolgálat szerint az intézkedést a terroristák és az orosz hadsereg részéről fennálló állandó fenyegetés indokolja, akik egyebek mellett azonosíthatatlan mobilkészülékeket használnak hírszerzési hálózatok létrehozásához.
A mobilszolgáltatók és a piac szereplői ellenzik az előfizetők kötelező nyilvántartását, mivel véleményük szerint az eladott SIM-kártyák „megszemélyesítése” nemcsak az eladási számokon mutatkozik meg, hanem a mobil hírközlési szolgáltatások hozzáférhetőségén is.
Jelenleg a dokumentumot jóváhagyásra továbbították az illetékes hivatalokhoz.


[poll id=”18″]