Az ötödik mozgósítási hullám 70 százalékban teljesítve van



Eddig a tervezett katonakötelesek behívásának csak a 70 százalékát mozgósították az ötödik mobilizációban – írja az Ukrinform. Erről a Novoe Vremja kérdőívének eredménye tanúskodik.

ukran_katonak

Nehezen megy a mozgósítás. Nyár van, és az emberek nyaralnak. Persze vannak kibúvók is. Sok behívót küldünk ki, de keveset kapunk cserébe” – mondta Volodimir Kidony, Kijev katonai komisszárja. Kidony szerint a kibúvók könnyen el tudnak bújni főleg a nagyvárosokban, és ehhez csak annyi kell, hogy megváltoztassák a lakhelyüket.

Harkivban nem igazán akarnak csatlakozni a hadsereghez, de ez nem is meglepő Jurij Birjukov, a védelmi miniszter helyettese szerint. „Ott erős szeparatista hangulat uralkodik. És mégis mire számítanak? Harkiv a sikertelen Harkivi Népköztársaság városa” – mondta Birjukov. Délen is nyugaton is nehezen megy a mozgósítás. Odessza megyében a mozgósítási terv mindössze 57 százalékát teljesítették. A publikáció szerint itt Besszarábiával van a gond, ahol egy tömbben élnek a gagauzok, moldávok, bolgárok és az oroszok, közöttük pedig erős ukrán ellenes hangulat uralkodik.

Kárpátalján, az Ivano-Frankivszki és Csernyivci megyében a legrosszabbak a behívási statisztikák. Ezekben a megyékben még az ötven százalékot sem éri el a mozgósítási terv. Kárpátalján nagyjából 30 százalékra sikerült teljesíteni. A problémák azonosak: alacsony részvétel, tömeges menekülés külföldre és nagy számban vannak azok, akiket az orvosi bizottság alkalmatlannak minősített a katonai szolgálatra. Az Ivano-Frankivszki megyében legalább hatvan olyan település van, ahol egyetlen egy embert sem mozgósítottak az utóbbi egy évben.

Ukrajna katonai vezérkarának jelentése szerint a negyedik mozgósítást 80-90 százalékra sikerült teljesíteni, akik közül minden nyolcadik ember önkéntes volt. Az ukrán hadseregben közel 250 ezer ember szolgál, ebből nagyjából 64 ezren az ATO hadműveleti zónában tartózkodnak. „Amennyiben el tudunk látni 60 ezer fős professzionális hadsereget és ezer dolláros fizetést nyújtunk nekik, akkor egy eléggé motivált hadsereget kapunk, akiknek nincs szüksége rotációra, vagyis mozgósításra sem” – mondta Szergej Zgurec, a Defence Express információs vállalat vezetője.


[poll id=”18″]