Az ex ukrán miniszterelnök megalapította a Megmentő Bizottságot



A volt ukrán miniszterelnök, Nikolay Azarov, bejelentette az Ukrajnát Megmentő Bizottság létrejöttét. “Minden állampolgárnak, politikai pártnak, szakszervezetnek és társadalmi mozgalmaknak felkínáljuk, hogy egyesülve, közös erővel tegyünk rendet a “saját udvarunkon” – jelentette be moszkvai sajtótájékoztatóján.

Azarov sajnálatát fejezte ki, hogy a Megmentő Bizottság nem Ukrajna területén alakult meg, de reményét fejezte ki, hogy a jövőben vissza tud térni az országba. “Tudjuk, hogy kik vitték véghez a puccsot Ukrajnában, hogy ki az, aki megtagadta a párbeszédet a saját népével. A Megmentő Bizottság véleménye, hogy csak a jelenlegi politikai vezetés leváltásával lehet egyetértést teremteni az országban.” – mondta a kormány volt vezetője.

“Az ukrán néphez fordulunk, hogy tudják, mi készek vagyunk magunkra vállalni a felelősséget és helyreállítani Ukrajnát.” – emelte ki Azarov. Azzal kapcsolatban, hogy kik léptek be a Bizottságba, a volt miniszterelnök elmondta, hogy mindenkit sajnos nem nevezhet meg, mert sokan közülük Ukrajnában élnek, vagy dolgoznak jelenleg is. “Eljön majd az a pillanat, amikor bemutathatjuk őket, elsősorban természetesen az ukrán népnek, de arról biztosíthatom önöket, hogy ők mind hazafiak, akik se a jelenlegi kormánnyal, se az előzővel nem hozhatóak kapcsolatba.” – mondta.