Polícia: egy helyre 12 jelentkező pályázik (infografika)



Országos viszonylatban Kárpátalján az egyik legmagasabb a túljelentkezés a Nemzeti Políciába – írja facebook-oldalán Musztafa Najem, az új kárpátaljai járőrszolgálat felállítását felügyelő kijevi kurátor.
Az óriási érdeklődést jól jelzi, hogy a toborzás megkezdése óta, vagyis egy hét leforgása alatt óránként mintegy 20 kérelmet regisztrált a rendszer. Eddig összesen 2692 kérvény érkezett a meghirdetett 230 helyre, ez azt jelenti, hogy tizenkétszeres a túljelentkezés” – közölte közösségi oldalán a parlamenti képviselő.
A mellékelt infografikából az is kiderül, hogy a jelentkezők 38.9 százalékuk nő, 61.4 százalék rendelkezik felsőfokú végzettséggel, és mindössze csak 8.8 százalék áll jelenleg is a rendvédelmi szervek alkalmazásában.

Ahogy arról a KárpátHír is beszámolt, Petro Porosenko ukrán elnök kedden aláírta a parlament által július 2-án elfogadott a Nemzeti Políciáról szóló törvényt.