Először rendeztek Nemzeti Érték Fesztivált Kárpátalján



Beregszászban Nemzeti Érték Fesztivál címmel a nemzeti értékeknek és hungarikumoknak szenteltek kétnapos rendezvényt.

ertek_fesztival_beregszasz

A programsorozat pénteken ökumenikus istentisztelettel indult a beregszászi református templomban, majd a Hungarikumok című fotókiállítás megnyitásával folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A tárlatot megnyitó beszédében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár rámutatott: a kiállítás célja az, hogy a kárpátaljai magyar közösség tagjai a nemzethez való kötődés aspektusából szemléljék a hungarikumokat, hiszen azok – megjelenési formájuktól függetlenül – ezer szállal kötődnek a magyarsághoz.
A Nemzeti Érték Fesztivál keretében tematikus tudományos konferenciát tartottak a magyar főiskolán, este pedig a beregszászi színház társulata a Zelei Miklós dokumentumregénye nyomán készült Zoltán újratemetve című darabot adta elő a Kárpátalja Megyei Magyar Drámai Színházban.
Szombaton a beregszászi szabadtéri színházban kézműves utcával és gyermekműsorokkal folytatódott a fesztivál programja. Ugyanitt tartották meg a kárpátaljai magyar gazdák termékeinek a bemutatóját és vásárát. Népzenei koncerttel zárult a rendezvény, amelynek keretében – kárpátaljai magyar együtteseken kívül – fellépett a Veszpém-Bakony Táncegyüttes és Pál István Szalonna és zenekara.

A mukachevo.ner tudósítójának beszámolója szerint a kánikula és a megfelelő reklám hiányában az esemény érdektelenségbe fulladt.

mti