Egymásnak ellentmond a román és a magyar külügyminisztérium



Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet – közölte a tárca az MTI-vel. Ezzel szemben a román külügyminisztérium sajtóirodája arról tájékoztatta kedden a Mediafax hírügynökséget, hogy Alexandru Victor Micula, Románia budapesti nagykövete „megjelent” kedden a magyar külügyminisztériumban, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének kijelentéseiről tárgyaljon.

A minisztérium sajtóirodája szerint azonban Micula önszántából ment a budapesti külügyhöz, miután „audienciát kért”, hogy „kifejezze erőteljes egyet nem értését” Zákonyi korábbi kijelentéseivel.

A Főtér.ro portál mindkét külügyminisztériumot megkereste, arról érdeklődve, hogy a budapesti román nagykövet „audienciát kért” vagy „bekérették” a budapesti minisztériumba.

A budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) válasza:

„2015. augusztus 11-én Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára hivatalába kérette Victor Micula román nagykövetet, magyarázatot kérve Victor Ponta román miniszterelnök augusztus 10-én, a Romania TV esti adásában tett egyes kijelentéseire, amelyekkel Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette. Ezen vádak azt mutatják, hogy a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz. A Magyarországgal szembeni román kormányzati kirohanások immár komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és jószomszédi viszony fejlesztését. Ennek alapján a magyar Kormány kéri, hogy a román állami vezetők a jövőben tartózkodjanak a hasonló nyilatkozatoktól.”

A román külügyminisztérium válasza:

„Közöljük, hogy a ma, augusztus 11-én a magyar külügyminisztériumban lezajlott audiencia, amelynek keretében Victor Micula nagykövet urat fogadta Magyar Levente államtitkár, a román fél tegnap, augusztus 10-én megfogalmazott kérésére történt, nem a magyar külügyminisztérium berendelésére. Románia Nagykövetségének kérésére a magyar külügyminisztérium ma, augusztus 11-én reggel válaszolt és ugyanerre a napra tűzte ki az audiencia időpontját. Az audienciakérés a román külügyminisztérium utasításai nyomán történt, hogy a román fél közvetlenül tájékoztassa a magyar felet a Magyarország bukaresti nagykövete által a România Liberă napilapnak adott interjúval kapcsolatos álláspontjáról. Románia budapesti nagykövete ugyanazt az álláspontot tolmácsolta, amelyről a román külügyminisztérium képviselője tájékoztatta Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőjét tegnap, augusztus 10-én.”