Nem kapnak orosz papírokat a felkelők



Az orosz kormány nem fog igazolványokat osztogatni a Donyecki és Luganszki Népköztársaság területén, de valószínűleg el fogják ismerni a lejárt ukrán igazolványokat Oroszországban – írja Novorosszia hírügynöksége. Erről a liberális RBK és a Nezaviszimaja gazeta írt Jevgenyija Bobrovára, a Emberi Jogok Tanácsának és a társadalomfejlődési mozgalom tagjára hivatkozva.

utlevel_orosz

Szavai szerint a napokban erről tárgyalt Oroszország Igazságügyi Minisztériuma, a kormány illetve az elnöki adminisztráció. „A tárgyalás alatt megegyeztünk, hogy ezek az emberek Oroszország területén maradhatnak a régi lejárt dokumentumok alapján is. Az az egyetlen követelmény, hogy a dokumentumba bele legyen ragasztva egy fénykép” – mondta Bobrova.

Bobrova hangsúlyozta, hogy az eddigi módon kaphatják meg az orosz igazolványokat ugyanúgy, mint a többi külföldi. A szakértő szerint az orosz elnök erről egy határozatot is alá fog írni ezen a héten. Amennyiben valaki elvesztette az igazolványát akkor annak az ukrán hatóságoktól kell igazolvány pótlást kérnie.

Donbásszon elég kaotikus az igazolványok körüli helyzet, mivel Ukrajna leállított mindenféle dokumentum kiadást a felkelők által uralt területen. A DNR és LNR területén kiadott dokumentumok pedig csakis a felkelők területeinek határain belül érvényesek. Az orosz kommunista párt egy törvénytervezetet fog benyújtani az ősszel, amely értelmében a DNR és LNR lakói az Orosz Föderáció teljes értékű állampolgáraivá válnak. Az orosz parlament alsóházában már több hónapja ott szerepel az Igazságos Oroszország törvénytervezet, amely egyszerűsített módon adná meg Ukrajna lakóinak az orosz állampolgárságot. „A dokumentum valami előrehaladási jel nélkül van ott. Úgy gondolom, hogy ugyanez a sors várja a kommunisták javaslatát is” – mondta Mihail Emeljanov, orosz politikus.

„Oroszország számára a külpolitikai szempontból sokkal rosszabb dolog igazolványokat osztogatni, mint elismerni a DNR-t és LNR-t. Minden honnan annektálással kapcsolatos vádak jönnének” – mondta az orosz politikus.