Az oroszok ismét megfenyegették Ukrajnát



Oroszország négy országgal bővítette azt a listát, ahonnan tiltja számos mezőgazdasági termék behozatalát a Moszkva elleni nyugati szankciókra válaszul – jelentették be csütörtökön. Moszkva egyben megfenyegette Ukrajnát, hogy onnan is megtilthatja az élelmiszerek importját.
A Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök által aláírt dokumentum szerint importtilalmi listára kerültek az Albániából, Montenegróból, Liechtensteinből és Izlandról származó mezőgazdasági termékek. A tavaly augusztusban bevezetett orosz intézkedés eddig az Európai Uniót, Ausztráliát, Kanadát, Norvégiát és az Egyesült Államokat érintette. Az orosz kormányfő csütörtökön azt is bejelentette, hogy amennyiben Ukrajna aláírja az Európai Unióval a társulási szerződés gazdasági fejezetét, 2016-tól nem exportálhat mezőgazdasági termékeket Oroszországba.

russiaVSukraine

Az EU tavaly júliusban hozta meg Oroszország elleni szankciós döntését. Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt (egyébként kettős rendeltetésű) termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportálását Oroszországba.

Válaszul tavaly augusztus 6-án Vlagyimir Putyin orosz államfő aláírta azt az utasítást, amely megtiltja egy sor országból a mezőgazdasági termékek importját.

mti