Megsértik a sorkötelesek jogait az ukrajnai hadkiegészítő parancsnokságok



Valerija Lutkovszka, a Legfelsőbb Tanács emberjogi biztosának tájékoztatása szerint a hadkiegészítő parancsnokságok megsértik a jogszabályi előírásokat, így őrizetbe veszik a sorköteleseket, házkutatást végeznek, lelki nyomást gyakorolnak rájuk — közölte az ombudsman sajtószolgálatának közleményére hivatkozva az UNN Hírügynökség.

Előfordulnak olyan esetek, amikor az utcán, vagy tömegközlekedési eszközökön adják át a behívót a sor- és hadköteleseknek, ami a hatályos jogszabályok durva megsértését jelenti. Vannak olyan esetek, amikor egyenruhás személyek előállítják az embereket, átkutatják otthonaikat, erővel a hadkiegészítő parancsnokságokra viszik, s lényegében véve őrizet alatt tartják őket. Eközben lelki nyomást gyakorolnak rájuk, szabálysértési és bűnvádi eljárással fenyegetik őket” — húzta alá az állampolgári jogok biztosa.

Valerija Lutkovszka emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a hadkiegészítő parancsnokságot emellett leveleket küldenek a sorköteleseknek, amelyekben nem csak szabálysértési és bűnvádi felelősségre vonással fenyegetik meg őket, hanem azzal is, hogy az érintettek bekerülnek a behívás alól kibúvók jegyzékébe, aminek létezését nem is irányozzák elő a jogszabályok.

Az ukrán parlament ombudsmanja arra szólította fel a hadkiegészítő parancsnokokat, hogy tartsák be a vonatkozó jogszabályokat és rendeleteket.

A Za Zbrucsem (zz.te.ua) felvételén: Ternopilban a hadkiegészítő parancsnokság emberei és a rendőrök körbevettek egy bevásárlóközpontot, hogy behívókat osszanak ki.

Forrás: TiszaNews