A kárpátaljaiak nem akarnak szolgálni



Aki teheti külföldre menekül, mások rokonaiknál bujkálnak, sőt olyan is előfordult, hogy az ukrán állampolgár külföldi útlevével jelent meg a hadkiegészítő parancsnokságon. A kárpátaljai fiatalok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék mozgósításukat.

Nem látom értelmét, hogy a Donbásszon harcoljak. Pultos vagyok egy odesszai étteremben. Az édesanyám azt mesélte, hogy a katonák már kétszer is kerestek. A behívót annak ellenére sem vette át, hogy a parancsnokság emberei azzal fenyegetőztek, hogy börtönbe juttatnak. Nem akarok egy olyan hadseregben szolgálni, ahova erőszakkal visznek” – mondta a 30 éves beregszászi Lakatos Oreszt.

A fiam szezonális munkákra utazott Lengyelországba. Korábban szamócát, most pedig almát szed. Nem akar harcolni. A férjem a hadseregtől ment nyugdíjba. Ő jelentkezett a hadkiegészítőben, de nem vitték el. Itt egy példa. Nincs szükség arra, akinek 20 éves tapasztalata van a szolgálat terén, de egy 20 éves fiatalt meg elvinnének” – nyilatkozta a munkácsi Alla Szerdjukova.

Van még egy módja annak, hogy elbújhassanak a katonai szolgálattól – idős emberek gondozását kell csak beregisztrálni. „A járásban több olyan sorozáskorú férfi lett, akik időseket akarnak gondozni. Legalább 500 ember készített ilyen igazolást. Az ügyészség most ellenőrzi mindannyiukat” – hangsúlyozta Oleg Mikitasz a munkácsi városi tanács képviselője.
A megyei hadkiegészítő parancsnok beszámolt arról, hogy eddig 12 roma jelentkezett katonai szolgálatra, de közülük csak ketten feleltek meg. Az egyiknek még személyigazolványa sem volt.

Oreszt Diduhtól, a Szobornaja Urkaina szervezet vezetőjének információi szerint a kelet-ukrajnai konfliktus kitörése óta összesen 83 kárpátaljai katona esett el. Ebben benne vannak a fegyveres erők, az önkéntes zászlóaljak katonái, a határőrök és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) dolgozói is.