Már a Mariupol melletti településeken is harcok kezdődtek



Két civil vesztette életét, és hatan sebesültek meg az eddigi információk szerint hétfőre virradó éjjel Kelet-Ukrajnában, miután a felkelők tüzérségi támadást indítottak a kelet-ukrajnai front déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros peremén lévő települések ellen.

Helyi források szerint a felkelő erők a Mariupoltól keletre fekvő Lebedinszke és Szartana településeket lőtték 152 milliméteres önjáró tüzérségi lövegekkel és 120 milliméter kaliberű aknavetőkkel. A súlyosabb csapás Szartanát érte, ahol legalább 54 ház rongálódott meg, köztük ötöt telibe találtak a lövedékek – jelentette a 0629 mariupoli hírportál helyi katonai és belügyi forrásokra hivatkozva. Az eddigi információk alapján egy 34 éves férfi és egy 22 esztendős fiatal nő vesztette életét a támadásban. Mindketten a felkelők által megszállt területről menekültek át az ukrán ellenőrzésű településre. Megsebesült további hat civil lakos, köztük egy tízéves kislány, akinek bokából amputálni kell a lábát.
Állítólag lövedékek csapódtak be Mariupol egyik külső kerületében is.
A Mariupol környéki úgynevezett M szektor helyettes parancsnoka közölte, hogy a tüzérségi lövedékeket az “orosz katonák és szakadárok” által ellenőrzés alá vont Szahanka és Kominternove falvakból lőtték a frontvonal ukrán oldalán lévő településekre.
A térségben tevékenykedő önkéntesek elmondták, hogy az ukrán fegyveres erők válaszcsapást mértek. Mariupolban hétfőt gyásznappá nyilvánították a szartanai elhunytak emlékére. A Donyeck megyei ügyészség terrorcselekménynek minősítette a kikötőváros peremvidéke ellen végrehajtott tüzérségi csapást.

mti