MOZGÓSÍTÁS UKRAJNÁBAN: BŰNÖZŐK ÉS A DIÁKOK IS BEHÍVÓT KAPNAK



Ukrajnában véget ért a hatodik mozgósítás, de csak az előzetes terv 40-50 százalékát sikerült teljesíteni – írja a LifeNews. Nem kizárt, hogy újabb mozgósítási hullám kezdődik a hiány pótlására.

mozgositas

Legrosszabbul a legpatriótábbnak tartott nyugati régiók teljesítettek. Harkovban azzal rémisztgetik a diákokat, hogy ha nem veszik át a behívókat, nem kapnak diplomát.

Kárpátalja kormányzójának az az ötlete támadt, hogy csempészeknek is behívókat kézbesítsenek. Ukrajnában először nyújtanak behívókat bűnözőknek. Kijevi rendőrök elkaptak egy férfit, aki gyerekekre lövöldözött egy tó partján, de letartóztatás helyett katonai értesítőt adtak neki. Anton Gerascsenko parlamenti képviselő szerint a frontvonalon legalább megválthatja a bűnét.

A hatodik mozgósítási hullám június 19-én kezdődött és augusztus 17-én ért véget. Az ukrán katonai parancsnokság korábbi nyilatkozatai szerint ez volt az utolsó behívó hullám, de egyben azt is kiemelték, hogy a donbásszi konfliktus megújulása után újabb, hetedik hullám is lesz.