A hivatalnokok kibújtak a mozgósítás alól



A Kárpátaljai Megyei Közigazgatás, valamint az Ungvári Városi Tanács dolgozói annak ellenére, hogy átvették a katonai behívójukat, nem jelentek meg a sorozóbizottság előtt – nyilatkozta Mikola Zsuravljov, az Ungvári Egyesített Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője.
A parancsnok elmondása szerint július utolsó napjaiban az ungvári parancsnokság emberei 70 katonai behívót adtak át megyei közigazgatásban dolgozó hivatalnokoknak. Ezen felül azok a személyek sem jelentkeztek, akik a kézbesítés időpontjában nem tartózkodtak a munkahelyükön, holott Ukrajna törvényei alapján hét napjuk volt erre.
Az Ukrán Nemzeti Hírszolgálatnak nyilatkozó Zsuravljov azt is elmondta, hogy nem egyedi esetről van szó, hasonlóan jártak el a Ungvári Városi Tanács dolgozói is. Az itt dolgozók ugyancsak átvették a behívót, de nem reagáltak arra. A parancsnok megjegyezte, hogy ezeket az ügyeket a városi ügyészséghez továbbítják.
Mikola Zsuravljov kihangsúlyozta, hogy a kárpátaljai megyeszékhelyen sokat javultak a mozgósítási mutatók, amit a megye hadkiegészítő parancsnokának és a megyei vezetőinek a leváltásával magyaráz. Állítása szerint a mozgósítottak nagyobb hányada önkéntes, közöttük a roma kisebbség tagjai is.