Ukrajnának még 5,5 milliárd köbméter gázra van szüksége



Ukrajnának 19 milliárd köbméter gázra van szüksége a téli fűtésszezonra, de jelenleg csak 13,5 áll rendelkezésére.

„Bár a helyzet egy kicsit jobb az előző évhez képest, mert belekezdtek az a gáz kelet-európai diverzifikációs szállításába – elsősorban Szlovákiából-, de Ukrajnának még mindig legalább 19 milliárd köbméterre kell feltöltenie a tartalékait, hogy készen álljanak a télre” – mondta Canete.

„A bizottság arra törekszik, hogy megkössék a második téli csomagot. Egyértelmű, hogy a legutóbbi háromoldalú bécsi találkozó eredménytelen volt. Egy dokumentum tervezettel utaztunk Bécsbe, amelyet hivatalos szinten is egyeztettünk, de a miniszteri találkozón megváltoztak az álláspontok, és egyértelmű lett, hogy két oldalon nincs meg az a politikai akarat, hogy egyeztessék ezt a tervezetet” – mondta Canete.