Felavatták az amerikai hadsereg két első női rangerét



A 94 – velük együtt végzett – férfi évfolyamtársával ellentétben azonban a katonanők nem kérhetik felvételüket a 75. ranger ezredbe, a Pentagon ugyanis még csak most vizsgálja, hogy különleges műveleti egységekben is alkalmazhat-e nőket.

A 25 éves Shaye Haver főhadnagy és 26 éves Kristen Grierst százados volt az első két nő, aki valaha is elvégezte a különösen emberpróbáló Ranger Iskolát a Georgia állambeli Fort Benningben. 2013 januárjában Leon Panetta akkori védelmi miniszter töröltette el az Egyesült Államok haderejében a nők közvetlen harctevékenységére vonatkozó tilalmat, ami korábban csak férfiak által betölthető 110 ezer állást vagy elvégezhető programot nyitott meg előttük. A fegyveres szolgálatok, amelyeknek haladéktalanul meg kellett kezdeniük a végrehajtási terv kidolgozását, 2016 januárjáig kérelmezhetik majd, hogy az esetükben tegyenek kivételt, ha úgy vélik, hogy egyes beosztásokba továbbra sem kerülhetnek nők.
A kiképzés mindhárom szakaszát elsőre és a minimális 61 nap alatt teljesíteni a férfi katonák mindössze 10 százaléka tudta, a nők közül senki. A többieknek, köztük Havernek és Grierstnek az egyes fázisokat meg kellett ismételniük.

mti