Lelőtte három társát, majd magával is végzett egy sorkatona Oroszországban



Megölt egy tisztet és két sorkatonát, további kettőt pedig megsebesített, majd önmagával is végzett szerdán egy sorkatona a Moszkvától háromszáz kilométerre lévő Kosztroma város melletti gyakorlótéren.

pisztoly

Lelőtte három katonatársát, majd magával is végzett egy sorkatona Oroszországban. Az orosz szövetségi nyomozóbizottság (SZK) eljárást indított az ügyben. A hatóság közölte, hogy a lövöldöző sorkatona ellen indítottak nyomozást emberölés gyanújával. A gyilkosság indítékát a nyomozás során állapítják meg, de az előzetes adatokból arra következtetnek, hogy személyes okok vezették a sorkatonát.

A tragédia színhelyére az SZK és a nyugati katonai körzet nyomozói érkeztek ki.

Jogvédők emlékeztettek, hogy az orosz hadseregben továbbra is gyakori jelenség az erőszak és a katonák zaklatása, ezekre vezethető vissza a sorkatonaságban előforduló legtöb halálozás.

mti