A biztonsági őr is benne volt a nagygejőci álrablásban



Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a nagygejőci téglagyár éjjeliőrének feljelentése szerint rablók támadtak rá munkahelyén.
Az áldozat azt állította, hogy az elkövetők kezét-lábát megkötözték és bántalmazták, majd a rablók elvittek két villanymotort és rézből készült kábeleket. Az ungvári járási rendőrkapitányság rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást. A tapasztal nyomozók számára a biztonsági őr vallomásának egyes elemei már az ügy elején nem tűntek életszerűnek.

bilincs

A nyomozás során a rendőrök olyan információk birtokába jutottak, melyek alapján alaposan feltételezhető volt, hogy a bűncselekményben az őr is részt vett. A gyanúsítottakat, a biztonsági őrt és négy 25 és 40 év közötti ál-rablót már elfogták a rendőrök. Egy személyt még keresnek.