Holokauszt-emlékművet állított a magyar kormány Ukrajnában



Fontos, különösen napjainkban, hogy minden ember a saját döntését úgy hozza meg, hogy legyen tudatában minden lehetséges következménnyel – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, miután részt vett a magyar kormány által állított holokauszt-emlékmű felavatásán az Ukrajna délnyugati részében lévő Kamjanec-Pogyilszkijben.

1941-ben ezen a napon a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a ma Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij – akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij – közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt zsidó embert gyilkoltak meg a német SS-csapatok.
“Fontosnak éreztük, hogy a magyar kormány nevében egy emlékjelet állítsunk az áldozatoknak, ezzel is kifejezve gyászunkat, fájdalmunkat és együttérzésünket az áldozatok hozzátartozói iránt. Egyúttal figyelmeztetve mindenkit, hogy egyes akkori magyar kormányhivatalnokok döntése, jóllehet nem számoltak vele, mégis mekkora tragédiához vezetett” – emelte ki a helyettes államtitkár az MTI-nek nyilatkozva.