Porosenko elrendelte a szerződéses katonák létszámának növelését a hadseregnél



Petro Porosenko ukrán elnök utasította a védelmi minisztériumot és a fegyveres erők vezérkarát, hogy növeljék a szerződéses katonák számát a hadseregben – tájékoztatott csütörtökön az államfő sajtószolgálata. A kijevi közlemény szerint Porosenko hangsúlyozta, hogy a szerződéses állomány létszámának növelése stratégiai irányvonala a fegyveres erők fejlesztésének. Hozzátette, hogy elsősorban azoknál az alakulatoknál tervezik növelni a szerződésesek számát, amelyek különösen kockázatos övezetekben az orosz határ menti területeken szolgálnak, valamint tagjaiknak speciális műszaki ismeretekkel kell rendelkezniük, a tartalékosok, sorkatonák felkészítése pedig lényegesen tovább tartana.

porosenko625

Az államfő ugyanakkor kijelentette, hogy a szerződéses állomány bővítése mellett továbbra is lesznek sorkatonai behívások.

Porosenko korábban már több ízben rámutatott: egy valódi háborús helyzetben nem kivitelezhető, hogy a hadsereg száz százalékban csak szerződésesekből álljon. Emlékeztetett arra, hogy elődje, a Majdan-tüntetések nyomán posztjáról eltávolított Viktor Janukovics ukrán államfő “kísérletezett” a szerződéses hadsereg létrehozásával, eltörölve a sorkötelezettséget. Ezáltal viszont meggyengítette a fegyveres erőket, és jelentsen csökkentette az ország védelmi képességeit, amivel Ukrajna keleti szomszédja vissza is élt.

Az államfő megismételte, hogy az ország keleti részén elhúzódó, akár évtizedekig tartó fegyveres konfliktusa számít.

Minden jelenlegi fenyegetés és katonai kihívás sajnálatos módon Oroszországgal függ össze, és valamennyi elhúzódó jellegű. Ukrajna függetlenségének tudatos vagy tudatalatti elutasítása olyan mélyen gyökerezik az orosz politikai elit gondolkodásában, hogy az történelmi távlatban sem tűnik el

– mondta előző nap az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) ülésén.

Porosenko a múlt hétvégén Harkiv megyében tett látogatásakor elmondta, hogy augusztusi adatok alapján jelenleg mintegy 60 ezer szerződéses katonája és 45 ezer tisztje van az ukrán hadseregnek.

A múlt héten emlékeztetett arra az elnök, hogy tavaly tavasszal kirobbant kelet-ukrajnai válság óta eddig végrehajtott hat mozgósítás alatt összesen 210 ezer tartalékost hívtak be katonai szolgálatra.

mti