84 millió hrivnya gyűlt össze hadiadóból



Kárpátalján az idei év nyolc hónapja során majd 84 millió hrivnya folyt be hadiadóból az állami költségvetésbe – számolt be az Állami Fiskális Szolgálat (DFSZ) kárpátaljai megyei igazgatósága.

A 1,5 százalékos kiegészítő, úgynevezett hadiadót az ukrán kormány kezdeményezésére a parlament még 2014. augusztusában vezette be. A fizetésekre és minden egyéb juttatásra, beleértve a jutalmakat is. Igaz az eredeti elképzelés szerint ez az adónem csak év végéig maradt volna érvényben, ám végül a honatyák 2015-re is kiterjesztették a hadi hozzájárulást. A bevételeket a hadseregre és a szakadárok elleni harcra fordítják.