Kihallgatták a Szvoboda párt elnökét



Kihallgatták Oleg Tyahnibokot, a szélsőségesen nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnökét pénteken az ukrán belügyminisztérium nyomozati főosztályán a kijevi parlament előtt hétfőn történt véres összecsapásról.

Oleg Tyahnibok részt vett a decentralizációs alkotmánymódosítást ellenzők parlament előtti tüntetésén, az egyik ukrán televízió lencsevégre is kapta a helyszínen. A videofelvételen a pártelnök üvöltve, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazza és lökdösi a parlamentet védő gárdistákat.

Azt viszont Tyahnibok határozottan visszautasította, hogy köze lenne a gárdisták halálához. Pénteken közölte: beperli Arszen Avakov belügyminisztert, aki szavai szerint jogtalanul vádolta meg őt, hogy felelős a gárdisták haláláért. “Sohasem voltam és nem vagyok terrorista. Nem hoztam létre terrorszervezetet” – hangsúlyozta a pártelnök.

Leszögezte, minden erre utaló kijelentés hazugság és rágalom, amelynek az a célja, hogy leszámoljanak vele és a mögötte álló politikai erővel. Szerdán a bíróság két hónap előzetes letartóztatásba helyezte Ihor Humenyukot, azt a szabadságpárti tüntetőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő dobta a gránátot a rendfenntartók közé. Nem kizárt, hogy terrorcselekmény végrehajtásáért emelnek ellene vádat.

mti