Egyre több iraki indul el Európába



A módos török városnak számító tengerparti Bodrumban a buszokról leszállók legnagyobb része iraki menekült volt vasárnap a The Washington Post című amerikai lap tudósítója szerint. Általában a Törökországon át Európába tartó menekültek azért jönnek ebbe a városba, mert itt akarnak átkelni a tengeren Görögországba. A vízi út Kósz szigetéig rövid, csupán hat kilométeres, de nagyon veszélyes a természeti körülmények miatt.

Calais, 2015. augusztus 11. 
Illegális bevándorlók a franciaországi Calais-hoz közeli táborban 2015. augusztus 10-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az idén Görögországba érkező menekültek több mint fele szíriai volt az ENSZ adatai szerint, és csak négy százalékuk volt iraki, de most már egyre több olyan iraki van, aki kilátástalannak ítélt helyzete miatt valamikor szintén útnak indult hazájából, majd egy törökországi menekülttáborban eltöltött két, három, négy év után megpróbál átjutni Görögországba.

A Bodrumba érkező irakiak arról számoltak be az amerikai lap tudósítójának: egyre több honfitársuknak sikerül alkalmi munkákból összegyűjtenie annyi pénzt Törökországban, hogy nekivághasson az európai útnak.

Van, aki többször is megpróbálja az átkelést, mire sikerül. A tudósító beszélt olyan irakival is, aki feladta és visszatért hazájába. A lap szerint az irakiak nagy számából ítélve a menekültek száma rövid időn belül nem fog csökkenni, sőt, az irakiak száma nőni fog.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig mintegy 350 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, több mint 230 ezren közülük Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arról számolt be, hogy idén már kétezer-ötszáznál többen haltak meg a Földközi-tengeren át Európába igyekvő menekültek közül.

mti