Porosenko: Irány Moszkva!



Három lehetséges verziót vázolt fel a donbászi konfliktus megoldására Petro Porosenko elnök. Az egyik közülük az ukrán hadsereg teljes körű bevetése, a keleti területek visszafoglalása, és az államfő szavait idézve: ’Irány Moszkva!”.

poroshenko_v_es

Porosenko elnök egy másik meglepő forgatókönyv lehetőségét is meglebegtette. Nem tartja kizártnak a felkelők által kontrollált területekről történő teljes lemondást. Ebben az esetben Ukrajna egy fallal választaná le a problémás területeket. Porosenko szerint országa a Donbász nélkül is ellesz valahogy.

A harmadik verziónak a minszki megállapodás érvényesülését tekinti. Ennek értelmében viszont feltétel, hogy Kijev irányítása alá kerüljön vissza a teljes terület, és ahogy az elnök mondta, „helyreálljon az ukrán szuverenitás”.

Az elmúlt hét folyamán gyakorlatilag teljesen megszűntek a fegyveres összecsapások a konfliktus övezetében, Porosenko szerint most először működött a gyakorlatban is a minszki egyezmény.