Eb 2016: selejtező mérkőzések



A magyar válogatott nagy lépést tehetett volna Belfastban afelé, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat októberi hajrája előtt az élen álljon a csoportharmadikak összevetésében.

eb2016

A Kyle Lafferty 93. percben szerzett góljával 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzés után azonban jelenleg ugyanúgy 12 ponttal áll, mint Horvátország és Ukrajna, ráadásul a keddi játéknapon Szlovákiában pályára lépő ukránok, illetve a Liechtensteinben vendégeskedő oroszok már most pontelőnybe kerülhetnek.

A harmadikok közötti összevetés két fordulóval a zárás előtt még rendkívül nyitott, nemcsak az élcsoportban lévő tolongás miatt, hanem azért is, mert egyelőre azt sem lehet tudni, mely válogatottak végeznek a harmadik helyen az októberi mérkőzések után.
HIRDETÉS
Elméleti esély azonban még van arra, hogy Bernd Storck Feröerrel itthon, Görögországgal idegenben játszó együttese legyen a legjobb csoportharmadik, és pótselejtező nélkül kijusson az Eb-re, ám az egyik eredmény mindenképpen ki fog esni, így legfeljebb három pontot szerezhetünk, míg a 11 pontos Albánia akár hatot is.

eb_20165

forrás:nemzetisport.hu