Baloga és az emberkereskedelem



Havonta tízezer menekültet szállítanak Európába Kárpátalján keresztül. Viktor Baloga parlamenti képviselő ezért felszólította Petro Porosenko elnököt, hogy állítsa meg az embercsempészetet – írja a Mukachevo.

„Talán most, amikor az európai médiákban első helyen áll a menekültkérdés, felfigyel arra, amiről már többször is beszéltem. Mégpedig arra, hogy július 11-e után megint beindult a menekültek Odesszából Kárpátaljára való szállítása, akik a későbbiekben az Európai Unióba utaznak. Ha az elnöknek erről nincs információja, akkor elmondhatom, hogy nagyjából 10 ezer emberről van szó havonta és mindegyikük ötezer dollárt fizet. Magyarországon és Szlovákián keresztül jutnak el Nyugatra” – nyilatkozta a parlamenti képviselő.

Baloga felkéri az elnököt, hogy intézkedjen, s utal rá, hogy a bizniszben érintett a határőrség és rendőrség is. „Nem értem milyen kapcsolatra számítunk az EU-s szomszédjainkkal, hogyha ilyen kereskedelem folyik nálunk. A kormány mégis milyen hírnevet formál? Ha nem fogunk a nyíltságra dolgozni, akkor komoly problémákra számíthatunk az Európai Unióval, mivel a kormány egyrészt pénzt kér a gazdaság megmentésére, másrészt pedig milliókat keres a menekültek szállításával. Elnök úr, úgy gondolom, hogy ezt egy nap alatt is megállíthatja. A döntés az Öné” – mondta a képviselő.

Ezek után már csak az a kérdés, miért pont most lázadt fel az emberkereskedelem ellen az ismert kárpátaljai politikus?