A csecsen elnök nem tud Jacenyuk kormányfő csecsenföldi harci múltjáról



A csecsen elnöknek nincs tudomása arról, hogy Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő harcolt volna az első csecsen háborúban az észak-kaukázusi területen.

kadirov

Ramzan Kadirov a csecsen elnöki sajtószolgálat közlése szerint kijelentette: “Nincs semmilyen információm arról, hogy ő (Jacenyuk) a háború idején (1994-1995-ben) a Csecsen Köztárságban tartózkodott volna“. Hozzátette, korábban sem hallott arról senkitől, hogy Jacenyuk Csecsenföldön tartózkodott volna, és nem is találkozott vele.

Az általában erős kifejezésektől sem tartózkodó csecsen elnök az ukrán kormányfőt élesen bírálva kijelentette: “Tudom, hogy valójában gyáva alak és áruló, és nem képes arra, hogy bárkivel is harcoljon”. Úgy jellemezte Jacenyukot, hogy “Ez egy igazi kockafej. Ha harcos, és valahol harcolt, akkor már semmit sem értek”.

Ezzel szemben Alekszandr Basztrikin, az orosz szövetségi nyomozó bizottság (SZK) vezetője a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban szerdán megjelent interjúban azt állította, hogy Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő az orosz csapatok ellen harcolt az első csecsen háborúban, és orosz foglyok kínzásában is részt vett. Állítólag ennek elismeréseként 1995-ben kitüntette őt Dzsohar Dudajev, az 1991 után Moszkvával szembeszegülő, néhai csecsen elnök. Az orosz szövetségi nyomozó bizottság vezetője nem nyilatkozott arról, hogy kezdeményeznek-e büntetőeljárást az ukrán miniszterelnök ellen.

mti