Ünnepélyes tanévnyitót tartottak a magyar tannyelvű iskolák Kárpátalján



Amikor energikus képet sugároz magáról a magyar nemzet és állam a Kárpát-medencében, valamint Európában, akkor, mint idén is, Kárpátalján növekszik a magyar tannyelvű iskolákba beíratott tanulók száma – jelentette ki Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke szombaton a nagyszőlősi járási Nagypaládon, a kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitóján.

A nagypaládi református templomban tartott ünnepségen elmondott beszédében Orosz Ildikó hangsúlyozta: a 2015-2016-os tanévben jelentősen, mintegy 400 fővel nőtt Kárpátalján a magyar iskolába járó diákok száma. Hasonló arányú növekedésre csak az 1990-es évek elején volt példa – tette hozzá.

A KMPSZ elnöke negatív hatásúnak nevezte a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatásra nézve, hogy sok szülő még mindig ukrán iskolába íratja be a gyermekét, főként a Nagyszőlősi járásban. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a pedagógusszövetség álláspontja az, hogy az embernek az a nyelv és kultúra ad megbízható támaszt, amelybe beleszületett. Kedvezőtlen tendenciának mondta azt is, hogy elsősorban Beregszász környékéről a szülők a szomszédos magyarországi települések iskoláiba viszik át gyermekeiket, így már mintegy kétezer általános és középiskolai diák tanul a határ túloldalán, ami arányaiban körülbelül megfelel a Kárpátalján magyar iskolákba járók több mint tíz százalékának.

Orosz Ildikó hangsúlyozta, a magyar anyanyelvű oktatás mellett szól az a hatalmas méretű támogatás, amelyet az anyaország nyújt Kárpátaljának. Köszönetét kifejezve emlékeztetett arra, hogy magyarországi támogatással újították fel a kárpátaljai magyar iskolákat, teljes egészében a magyar állam tartja fenn az egyházi líceumokat, valamint a beregszászi főiskolát és ugyancsak a magyar állam biztosítja a magyar iskolások szüleinek az oktatási-nevelési támogatást, a magyar tanintézetek pedagógusainak a fizetés-kiegészítést, a magyar óvodák növendékeinek az étkezést.
A KMPSZ vezetője elmondta, hogy az ukrán állam továbbra sem biztosítja megfelelő mértékben a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatáshoz való jogait, ezért a szakmai érdekvédelmi szervezet továbbra is határozottan ki fog állni azok maradéktalan érvényesítéséért. Orosz Ildikó arra biztatta a kárpátaljai magyar pedagógusokat, hogy a súlyos ukrajnai helyzet ellenére tartsanak ki választott hivatásuk mellett.

A fórumot levélben köszöntő Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára egyebek között hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a kárpátaljai magyar intézmények zavartalan működésének a támogatására, és folytatja a megkezdett támogatási programok finanszírozását. Elismeréssel szólt a kárpátaljai magyar oktatási és tehetséggondozó intézmények, valamint a KMPSZ megmaradást szolgáló tevékenységéről. A politikus köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki a kárpátaljai magyar pedagógusoknak áldásos és önfeláldozó munkájukért, a magyar kultúra és identitás átörökítése, megerősítése érdekében folytatott kitartó és fáradhatatlan küzdelmükért.

mti