Mégsem életképes a magyar–magyar együttműködés?



Veszélybe kerülhet a választási összefogást célzó magyar–magyar megegyezés Kárpátalján. Legalábbis erre lehet következtetni az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) egyik alelnökének friss közösségi posztjából.

Screenshot_1Kőszeghy Elemér azt írta, hogy „nem akarom elkiabálni, de – a kapott információk alapján – az az érzésem, hogy a (kárpátaljai) magyar-magyar választási együttműködés vonatkozásában az egyik fél a másik fél óriási átverésére készül. Kíváncsian várom a fejleményeket… Ne legyen igazam!
Bővebben nem részletezte, mi akadályozhatja meg a szeptember 5-én, Beregszászban aláírt szerződés gyakorlati megvalósítását, de az egyik kommentből kiderül, hogy szerinte a megállapodás 2.2. pontja kerülhet felrúgásra. Az ominózus rész így szól:

„A Felek a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy valamennyi magyarlakta közigazgatási egységben választási együttműködés jöjjön létre. Ennek megvalósulása érdekében záros határidőn belül a helyi szervezetek között egyeztető tárgyalásokat kezdeményeznek. A megállapodást követően a választási együttműködés keretében a Felek paritásos és/vagy nem paritásos alapon jelölteket állítanak, amelyeket az adott régióban listát indító Fél felvesz a listájára.”

A két szervezetnél meglévő forrásaink alapján nem sikerült pontosan tisztázni, mitől is tart az UMDSZ egyik alelnöke. Megtudtuk, még javában tartanak az egyeztetések a járási, városi listákat illetően, ezért korai végelegesen bármiről is beszélni.

Viszont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Járási Középszintű Szervezetének berkeiből származó értesülések szerint az húzódhat a háttérben, hogy Balogh Lívia, a járási elnök nem igazán hajlik az együttműködésre a másik szervezettel. Egyébként az UMDSZ Ungvári Járási Szervezetének az elnöke Kőszeghy Mária, a bejegyzést posztoló szövetségi alelnök felesége. A KMKSZ járási elöljárói szerint az Ung-vidéken nagyon gyenge munkát fejtett ki az elmúlt években az UMDSZ, ezért nem tartják helyesnek azt, hogy esetleg itt az UMDSZ állítana listát, de még azt sem, hogy a KMKSZ listájának bejutásra esélyes helyein feltűnnének a másik szervezet jelöltjei. Csapon pedig még inkább így van ez a szituáció. Könnyen lehet, hogy emiatt a helyzet miatt kételkedik az UMDSZ egyik tisztviselője a sikeres együttműködésben.

Úgy tudjuk, hogy ez a fajta elutasítás a KMKSZ részéről más járásokban és városokban is jelen van, s emiatt nagyon nehezen közelednek az álláspontok. Még az is előfordulhat, hogy végül csak a megyei tanácsi lista lesz közös.


A KárpátHír a téma fontossága miatt indított egy állandó szavazást, ahol arra keressük a választ, hogy Önök kire szavaznának október 25-én? A feleletek száma már közelíti az ezret, s a többség (41 százalék) KMKSZ-UMDSZ közös jelöltre adná a voksát. 32 százalék hajlandó lenne szavazni külön csak KMKSZ-es indulóra, viszont önállóan UMDSZ-es jelöltre csak 5 százalék szavazna az eddigi válaszok tanúsága szerint. Ami viszont a legijesztőbb, majdnem minden negyedik válaszadó (23 százalék) azt mondja, nem is akar elmenni szavazni!