Nagy a züllés az ukrán hadseregben



Hatalmas problémák vannak az ukrán seregben a fegyelemmel. Nagyon sok az iszákos és felelőtlen katona. Nyilvánosságra került egy összegzés, amiből az látszik, hogy a hadseregnek nemcsak a felkelőkkel kell megharcolniuk, hanem saját magukkal is…

katonak_alkohol

Noha a harci cselekmények gyakorlatilag megszűntek a kelet-ukrajnai terrorellenes hadműveleti zónában (ATO), ennek ellenére is halnak az ukrán katonák, ismerte el Anatolij Matiosz katonai főügyész. Az egyenruhások halálát óvatlanság, taposóakna, közúti baleset, italozás okozza. Megesik, hogy egymásra fognak fegyvert, de az önkezűség sem ritka jelenség. Az év eleje óta 22 ember halálát okozta már akna.
A katonai vezetés próbálja elhallgatni a számára kínos eseteket és számokat. Olekszandr Bakulin, az egyik hadtest parancsnoka viszont őszintén elmondta, hogy 50 százalékban nem is az ellenség felelős a katonák haláláért, hanem saját maguk idézik elő a bajt. Kendőzetlenül mesélt arról, hogy mekkora italozások folynak a katonák körében. A tisztek is alkoholizálnak, ittasan ülnek a volán mögé. Mi is hírt adtunk arról a Dnyipropetrovszk megyében történt karambolról, amelyben két jobb szektoros halt meg, akiknek feltehetően közük volt a munkácsi eseményekhez is.

A már említett parancsnok arról is beszámolt, hogy nagyon sok katonától kénytelenek elvenni a fegyvert, mert potenciális veszélyt jelentenek a társaikra. Megesik, hogy berúgnak, és ilyenkor egymással „háborúznak”, éles lőszerrel.

A hivatalos statisztika szerint az ATO-ban 2014 áprilisa óta 1930 ukrán katona halt meg. Közülük 1402-en a harcmezőn lelték halálukat, a többiek viszont más miatt lettek oda. 145-en saját maguk ellen fordították a gépfegyverüket, 125-en más szerencsétlen helyzetből fakadóan hunytak el. Közülük 34-en vízbe fulladtak, 39-en mérgezés következtében, ezek italmérgezések volta, azaz halálra itták magukat. 92 katonával saját társuk végzett szándékosan, 80-an pedig közúti balesetben haláloztak el. Összesen 528-an haltak meg úgy, hogy közben nem feladatot teljesítettek.