Donyeckben megkezdődött a választás előtti kampány



A DNR történetében először sor került az első választásra, egy politikai erő küldöttválasztására Dokucsajevszkben.

A kormányon lévő Donyecki Köztársaság Mozgalom megnevezte a városi polgármester jelöltjét. A eseményre a város kultúrházában került sor, és a mozgalom legalább 600 tagja vett részt rajta Alekszander Zaharcsnkóval együtt. A gyűlésen három kandidátusról tárgyaltak, és mindegyikük saját városfejlesztési tervvel állt elő.

„Én személyesen Alekszander Kocsanov mellett fogok szavazni” – mondta Zaharcsenko a tömeghez szólva.

„Nagyon sokat beszélgettem vele, és jól értem azt, hogy képes megvalósítani a meglátásait és gondolatait. Méltónak találom arra, hogy ő vezesse Dokucsajevszk városát” – mondta a DNR vezetője. Ezután titkos szavazásra került sor, amelynek eredményeként Alekszandr Kocsanov győzött.