Menekülteket fogadna be az Iszlám Állam



Az iszlám kalifátusba csábítja a muszlim menekülteket Európa helyett az Iszlám Állam szunnita szélsőséges szervezet – közli a NOL.hu.

iszlam

Miközben a szír menekültek jelentős része éppen az Iszlám Államtól félve hagyta hátra hazáját, a dzsihadisták azt szeretnék elérni, hogy az Európába igyekvők telepedjenek le az iszlám kalifátusban. A terrorista szervezet a közösségi médiában tettek közzé propaganda videókat, melyben felhívják a muszlimok figyelmét arra, hogy a Közel-Kelet elhagyása súlyos bűn, és Európában megaláztatásra számíthatnak.

A BBC megjegyzi, nem ez az első alkalom, hogy az Iszlám Állam felemeli hangját a menekültek kapcsán, de most fejezi ki először aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy egyre többen bújnak ki az általuk megkövetelt szabályrendszer és uralom alól. Az arab nyelvű videók Szíriában, Irakban és Jemenben jelentek meg.

A portál úgy tudja hogy, az iszlám kalifátusban nyugodt és biztonságos az élet, de emellett sor kerül harcokra és légi támadásokra. A szunnita szélsőségesek szívesen látnák a menekülteket, akiktől a népességnövekedést is várják. Kiemelik, hogy ha a migránsok Európába mennek, akkor vászon sátrakban lakhatnak majd, és az erkölcstelenség melegágyának lesznek kitéve.