A magyar kormány bizakodik, hogy az Azov nem fog balhézni Kárpátalján



Szávay István, a Jobbik alelnöke írásbeli kérdéssel fordult Szijjártó Péter külügyminiszterhez.

A képviselő aggodalmát fejezte ki afelől, hogy Azov zászlóalj Kárpátaljára készül, és a szélsőséges szervezet “polgári csoportjai” kívánják vigyázni a rendet Ungváron és Munkácson. Szávay részletekért a magyar külügyminiszterhez fordult, azt szerette volna tudni, hogy igaz-e a hír, és ha igen, akkor a magyar kormány mit kíván tenni, hogyan akarja majd megvédeni a kárpátaljai magyarokat.

Az alábbi választ kapta a Jobbik alelnöke:

A Magyar Kormány szoros figyelemmel követi az ukrajnai, ezen belül is a kárpátaljai politikai és biztonsági helyzetet, amelynek áttekintése is részét képezte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzóval folytatott 2015 . szeptember 9-i tárgyalásaimnak . Az új kormányzó által eddig megtett intézkedések bizakodásra adnak okot a tekintetben, hogy az ukrán állam kész hatékony lépéseket tenni Kárpátalja biztonságának garantálása érdekében.

Szávay közösségi oldalán így kommentálta a válaszlevelet:

A magyar diplomácia évtizedek óta mást sem csinál, mint „bizakodik”. Ideje lenne végre határozottan kiállni a kárpátaljai magyarok biztonságáért!